Charmed és mitológia
Menü
 
Boszorkányság
 
Istenek, istennők
 
Érdekességek
 
Démonok, lények
 
Erők
 
Igéző
Fórumok : Igéző : A Három Grácia Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Antha

2006.05.30. 19:03 -

A Három Grácia

 

A lányok befogadják otthonukba Ellis-t, aki félig-meddig boszorkány, és éppen egy rosszkedvet hozó démon, Grimma elől menekül. Miközben Piper, Phoebe és Prue a konyhában próbálnak valamiféle vidító bűbájt írni Ellis számára, ő tévedésből a padláson köt ki, ahol rátalál az Árnyékok Könyvére. Bár az eddigi varázslatai nem jártak sikerrel, most megpróbálkozik egy gondtalanság bűbájjal, melynek célpontjául a három nővért szemeli ki. Ellis pont abban a pillanatban mondja végig a varázsigét, amikor a három boszi a vidító bűbájt szórja el. A két varázslat összegabalyodik, aminek az lesz az eredménye, hogy a három boszi átváltozik a görög mitológia Három Gráciájává, a báj, a jókedv, a felhőtlen öröm istennőivé. Ellis, amikor meglátja, hogy mi történt, megpróbálja visszavarázsolni az össze-vissza ugrándozó, táncoló és mulatozó nővéreket, de a bűbáj nem működik. Ellis nekiáll egy újabb varázsige megírásának, de nagyon nehezen tud koncentrálni, mert a házat  időközben körülveszik a környék férfi lakói, akiket elvarázsolt a három grácia bája, és akik most együtt akarnak mulatozni a lányokkal. Segíts Ellis-nek a bűbáj megírásában, hogy a három boszorka ismét önmaga lehessen!

 

Feladat: Írj egy visszaváltoztató bűbájt.

 

[5-1]

Baro Előzmény | 2008.03.05. 14:50 - #5

Szomor és bú,

egyre csak jön ,

a három Grácia,

tova tűn.

 


Aaliyah Előzmény | 2007.08.11. 14:59 - #4

Ősi erők és Istenek

a három nővért segítsétek.

Töröljétek el a varázst,

hogy a három nővér változzon bűbájossá.


Nehebkau Előzmény | 2007.07.27. 17:35 - #3

Ősi istenek haljátok szavam,
legyen ismét semmivé, amit elrontottam.
Hozzátok vissza a Hármak erejét,
küldjétek hát el a Gráciák szellemét.

mocika Előzmény | 2007.04.29. 22:45 - #2

tik akik itt mulatoztok

es maskepp mutatkoztok

valtozzatok vissza

mint harom boszorka!


Antha Előzmény | 2006.05.30. 19:03 - #1

A Három Grácia

 

A lányok befogadják otthonukba Ellis-t, aki félig-meddig boszorkány, és éppen egy rosszkedvet hozó démon, Grimma elől menekül. Miközben Piper, Phoebe és Prue a konyhában próbálnak valamiféle vidító bűbájt írni Ellis számára, ő tévedésből a padláson köt ki, ahol rátalál az Árnyékok Könyvére. Bár az eddigi varázslatai nem jártak sikerrel, most megpróbálkozik egy gondtalanság bűbájjal, melynek célpontjául a három nővért szemeli ki. Ellis pont abban a pillanatban mondja végig a varázsigét, amikor a három boszi a vidító bűbájt szórja el. A két varázslat összegabalyodik, aminek az lesz az eredménye, hogy a három boszi átváltozik a görög mitológia Három Gráciájává, a báj, a jókedv, a felhőtlen öröm istennőivé. Ellis, amikor meglátja, hogy mi történt, megpróbálja visszavarázsolni az össze-vissza ugrándozó, táncoló és mulatozó nővéreket, de a bűbáj nem működik. Ellis nekiáll egy újabb varázsige megírásának, de nagyon nehezen tud koncentrálni, mert a házat  időközben körülveszik a környék férfi lakói, akiket elvarázsolt a három grácia bája, és akik most együtt akarnak mulatozni a lányokkal. Segíts Ellis-nek a bűbáj megírásában, hogy a három boszorka ismét önmaga lehessen!

 

Feladat: Írj egy visszaváltoztató bűbájt.

 


[5-1]

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Galéria
 
Játékok
 
Wicca
 
Társoldalam

 
Charmed oldalak
 
Boszi oldalak
 
Látogatók
Indulás: 2004-08-10
 
Linkek-Források
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168