Charmed és mitológia
Menü
 
Boszorkányság
 
Istenek, istennők
 
Érdekességek
 
Démonok, lények
 
Erők
 
Levitáció

Phoebe legelső ereje a jövőbe látás volt. Sokat panaszkodott, hogy neki miért nem jutott aktív erő. Amikor egyszer visszajut előző életébe, kiderül, hogy akkoriban még volt aktív ereje is, de mivel rosszra használta, ezért ebben az életében már megfosztották tőle. Mégis később megkapja első aktív erejét, a levitációt, vagyis a lebegést. Az elején még nehezen tudja irányítani ezt az erőt, de később megtanulja, hogyan kell pontosan használni.
A levitációról rengeteg leírást, történetet találhatunk, ide tartoznak például a "jógarepülés"-ről szóló elbeszélések, melyekben a meditáló jógi néhány centire vagy méterre a levegőbe emelkedik. Az itt látható leírás nem feltétlenül mitológia, inkább csak érdekesség.
(Steve Repton) 
Mágia vagy valóság a levitáció? 
A latin eredetű szóval azt jelezzük, ha egy ember, mintegy meghazudtolva a fizika törvényeit, képes önerőből a levegőbe emelkedni. Ilyen történeteket már hallottunk varázslókról és boszorkányokról, valamint keleti mágusokról, fakírokról. De amíg az ő repülésükről valójában semmi biztosat nem tudunk, addig az utóbbi pár száz évben a civilizált világban - Európában, Amerikában - is számos ember volt képes erre a hihetetlennek tűnő cselekedetre. 
Elsősorban azok akiknek a szellemisége is emelkedett volt. Ezért elsősorban a később boldoggá vagy szentté avatott egyházi személyek voltak képesek levitálni, ám nem csupán ők. Azokkal az emberekkel, akik lemondtak a világi élet hívságairól, idejüket elmélkedéssel, imával, filozofálással töltötték, bizony akaratuk ellénére előfordult, hogy öntudatlanul vagy szándékosan felszálltak a levegőbe. A XIX. században több ilyenről tudunk. Képes volt a levegőbe emelkedni Andre' Herbert Fournet, a kalandos életű szerzetes, aki misézés közben olykor legalább 1 méterrel a talaj fölött lebegett és ezt egész tömegek figyelhették meg. Gaspar de Bufalo olasz pap az 1800-as évek elején sokfelé misézett hazájában és közben ő is a levegőben lebegett. Előfordult, hogy az oltár fölé emelkedett, ami érthető pánikot keltett az imára összegyűltek között.
Nem csak férfiak voltak erre képesek. Madallena di Canossa betegeket gyógyított, női és férfi szerzetesrendet alapított, nem régen szentté avatták. Ima közben képes volt - anélkül, hogy erről tudott volna - a földről több méter magasra emelkedni. A névsort még sokáig folytathatnánk. Spanyolok, olaszok, franciák, angolok emelkedtek az elmúlt századokban a magasba, nagy hatást gyakorolva ezzel a nézőkre. És ne higgyük, hogy csak vallásos extázis révén sikerült ezt megvalósítani. Volt aki mágusnak álcázta magát és közönség előtt tette ugyanezt, ilyenek ma sem hiányoznak. A britek nagy levitálója, Daniel Home teljesen nyíltan csinálta a dolgot. Nem lesötétített szobákban vagy termekben, hanem éppen ellenkezőleg - világos nappal. És nem csupán zárt helyiségekben, ahogyan a csalók, akiknek rejtegetni valójuk volt. Home bejárta a világot a múlt század második felében es mindenütt bemutatta tudományát. A korabeli sajtóban gyakran találkozunk a nevével. Levitált bárhol és bármilyen körülmények között, nem zavarták a kétkedők, a nagy tömeg vagy éppen a nézők társadalmi rangja. 

Így aztán bemutatta képességét a korabeli pápának, a történelemkönyvekből ismert nagy királyoknak és császároknak, íróknak, filozófusoknak. Számtalan alkalommal bizonyította be, hogy a levitáció igenis létezik, az nem cirkuszi mutatvány, hanem valamilyen sajátos és meg nem magyarázott, de emberi képesség is lehet. Ma is vannak ilyen személyek, csak persze kevesen ahogy mindig is kevesen voltak. Létezésükkel bizonyítják, hogy az ember igenis képes gondolati úton valami olyan energiát teremteni magának, amely nagyobb az ismert energiáknal. Ráadasúl ez az erő másképpen is hat, hiszen ezek az emberek olyasmit tudnak, amit sokan sokkal nagyobb energiák segítségével sem képesek megvalósítani. Átlépik ugyanis az általuk ismert fizikai határvonalakat. Megvalósítják azt, amiről sokan csak álmodoztak. Lokálisan képesek megváltoztatni a gravitáció törvényeit - azokat a törvényeket, amelyek látszólag mindnyájunkra érvényesek. És érvényesek mindazokra a tárgyakra is, amelyek itt találhatók a Földön. A levitáló emberek puszta létezésükkel és képességükkel bizonyítják be, hogy a világ nem csak olyan, és olyan lehet amilyennek a tankönyvekben tanítják. Bebizonyítják, hogy rejtőznek még bennünk és körülöttünk olyan energiák, amelyek képessé tehetnek bennünket szinte bármire

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Galéria
 
Játékok
 
Wicca
 
Társoldalam

 
Charmed oldalak
 
Boszi oldalak
 
Látogatók
Indulás: 2004-08-10
 
Linkek-Források
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.