| Melyik epizódban található: Testvérviszály Ebben a részben a lányoknak egy gyűlöletdémonnal kell szembenézniük, aki egymás ellen fordítja őket, olyannyira, hogy még a Hármak erejét is szétbontja a veszekedés, amit a testvérek közt kelt. A görög mitológiából ismert Erisz, a viszály istennője, akinek alakja sokban hasonlít a sorozatbeli gyűlöletdémon alakjához. Két leírást is találtam róla. Erisz Erisz a viszály istennője a görög mitológiában. Bízvást állíthatom, hogy neve a jobb körökben nem ismeretlen, hála Homérosznak és néhány lelkes bölcsész-tanárnak. Azt azonban kevesen tudják, hogy nevezetes almás csínye előtt Erisz mi mindennel foglalatoskodott. Erisz születésének napja ugyanúgy virradt föl az Olümposzon, mint az összes többi. Sőt, talán még egy kicsit fényesebben, hisz jeles napra -- Kronosz elűzetésének évfordulójára -- ébredtek. Az ünnepről Héliosz nem feledkezett meg, ezért legfényesebb koronáját tette fejére és legjobb lovait fogta szekere elé. De fölöslegesen fáradozott -- már jól benne jártak a délelőttben, és az Olümposz még mindig néptelen volt. Aztán az istenek kezdtek előszállingózni, de abban sem volt köszönet. Szinte mindenki morcos volt, és jó példával természetesen most is a főisteni házaspár járt elöl. Mint kiderült, a reggeli lakománál már megint összekaptak az isteni pohárnok személyét illetően. Héra követelte lánya, Hébé azonnali beiktatását, Zeusz viszont nem volt hajlandó lemondani szeretett Ganümédészéről. A vita kezdett elfajulni. Zeusz és Héra egymással szemben állt és válogatott szitkokat vagdosott egymás fejéhez, ami rendkívül mulatságos lehetett volna (már számtalanszor előfordult ilyesmi, és az Olümposz urai mindannyiszor sziporkázó fantáziáról tettek tanúbizonyságot egymás jelzőit illetőleg), ha nem tűnik halálosan komolynak. De annak tűnt, és különben sem volt senki nevetős kedvében, úgyhogy az istenek csak álltak körben és hallgattak. Egyszerre aztán Zeusz és Héra is elhallgatott, aztán pontosan egyszerre ugyanannak az átoknak rettenetes szavaival estek egymásnak. Ahogy a hangok elhagyták ajkukat, szavaik mintha testet öltöttek volna, zöldesszürke füstként gomolyogtak elő torkukból. Ettől az isteni pár megrémült és elnémult -- de már túl későn, a két füstkígyó összetalálkozott, sűrűsödni kezdett, és kis idő múltán hús-vér istennői formát öltött. Az istenek megkövülten álltak. Valamennyien döbbenten nézték a rosszindulatúan villogó szemű, kígyószájú jövevényt. Hangja a varjú károgásához hasonlított, ahogy e szavakat mondta: -- Örülök, hogy itt lehetek köztetek. Köszönöm, hogy parancsomnak engedelmeskedve megidéztetek. A nevem Erisz, szolgálatotokra. Az olümposziak nem találták hangjukat. Zeusz is csak percek múlva tudott megszólalni. -- Te szítottad köztünk a viszályt, láthatatlanul is? És még azt állítod, szolgánk vagy? Nos, akkor bizonyítsd be -- halld a parancsomat! Takarodj országom közeléből, és addig vissza se térj erre a környékre, amíg valami istenekhez méltó szép ajándékot nem találtál, amivel talán ki tudod engesztelni egyszer jogosan haragvó szívünket!
Erisz meglepődött ezen a határozott föllépésen. Hosszú pályafutása során még sosem találkozott ilyennel, ezért -- varietas delectat -- elhatározta, hogy engedelmeskedik. Alázatosan motyogott valamit, majd utat tört magának a tömegben, és hamarosan eltűnt az olümposziak szeme elől. Az istenek azt remélték, örökre eltávozott, és ebben a reményben életük nemsokára visszazökkent a normális kerékvágásba. Erisznek azonban esze ágában sem volt örökre elbujdosni. Feltett szándéka volt, hogy keres valami szép ajándékot, azzal visszajön, és attól kezdve élete végéig az Olümposzon zavarog tovább. Ment tehát, mendegélt, arrafelé, amerre legközelebb sejtette Zeusz birodalmának szélét. Nem is csalódott -- hamarosan idegen nyelvű emberek közé ért, akik idegen istenszobroknak hódoltak. Erisz, aki vakon bízott a Fatumban, nem állt meg, hogy kutasson az ajándék után. Azt remélte, hogy majd a Sors útjába sodorja, ezért megállás nélkül vándorolt. Az idő kezdett hidegre fordulni. Hamarosan az első hó is leesett, de Erisz csak ment tovább. Egyik éjszaka aztán különös városba ért. Első ránézésre semmi szokatlant nem lehetett látni rajta, mégis valahogy furcsán érezte magát, ahogy utcáin gyalogolt. Erisz egy kis nézelődés után rá is jött, miben áll a város rendkívülisége: hóval borított fáin ezüstösen csillogtak a levelek, pedig elvileg réges-rég le kellett volna hullaniuk. Egy külvárosi, omladozó ház kertjében egy különösen nagy és szép fa állt. Erisz elhatározta, hogy közelebbről is megnézi ezt a csodát. Ahogy belépett a kertbe, az ámulattól földbe gyökerezett a lába. A fán alma lógott, amely, mintha sárga dérrel lett volna kiverve, aranyosan szikrázott a Hold fényében. Erisz úgy érezte, hogy ez égi jel, ezt a télen termő csodaalmát kell odaadnia Zeusznak, hogy megbékéljen. Oda is ment a fához és leszakította gyümölcsét. Ettől a levelek mintha nyugtalanul megmozdultak volna -- de csak egy pillanatra, aztán újra minden csöndbe borult. Erisz, kezében a kinccsel hazafelé indult, és szerfölött csodálkozott, hogy az alma még meleg kezében sem veszít keménységéből. Reggelre kelve aztán látta, hogy nemcsak a holdfény játszott vele, hanem az alma valódi arany. Ennek a felfedezésnek olyannyira megörült, hogy futásnak eredt, és kis idő elteltével el is érte az Olümposz lábait. Mivel mindenkit meg akart lepni, titokban lopódzott föl a hegyre és előre örült a fogadtatásnak. Csakhogy fölérve mást tapasztalt -- senki ügyet sem vetett rá. Mivel Erisz nem tudhatta, hogy az ilyen varázsalmák megtalálójukat láthatatlanná teszik, amikor csak hozzájuk érnek, természetesen sértésnek értelmezte, hogy senki sem vesz róla tudomást. Hát még amikor a megérkezése utáni harmadik napon az összes isten Thetisz és Péleusz lakodalmát ülte! A viszály istennője rettenetes haragra gerjedt, amiért őt nem hívták meg, és szörnyű fondorlatot agyalt ki az ünnepség elrontására. Az almára ráírta, hogy "A legszebbnek" és az ünnepi asztalra gurította. Ahogy az alma elhagyta a kezét, egész alakja kibontakozott a semmiből, és minden isten meglepetten fordult felé. Mikor azt kérdezték, hol bujkált eddig, azt hitte, alakoskodnak csupán és az almára mutatva sértődötten elvonult. Az istenek pedig megnézték az almát, majd a három legszebb Erisz tervének megfelelően hajba is kapott rajta, amitől aztán lett akkora viszály, amekkorát azóta se látott a föld, és amelynek gyümölcse -- sok-sok viszontagság után -- Róma megszületése, amelyet már jóval előttem Homérosz és Vergilius megénekelt.
Erisz 2
Nüx leánya, a viszály istennője. Ahol megjelent ott hamarosan viszály robbant ki, s Enüóval együtt elkísérte Arészt az ütközetekbe és csatákba, mindenütt viszályt szítva. Csak a Kérek, Arész és saját gyermekei kedvelték, mindenki más gyűlölte. Ő volt az, aki Péleusz és Thetisz lakodalmán egy aranyalmát dobott a mulatozók közé „a legszebbnek” felirattal, amelynek nyomán kiinduló vitából tört ki a trójai háború. Gyermekei közül Átét és a Litákat Zeusztól, a többi gyermekét Léthét, Ponoszt, Limoszt, Horkoszt, Algoszt, Pszeudoszt, Hüszminét, Makhét, Phonoszt, Androktasziát, Neikét, Lógoszt, Amphillógiát és Düsznomiát pedig magától szülte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
